A tudatosan élt élet gyakorlata :
Ha nem viszünk megfelelő szintű tudatosságot a tevékenységünkbe, ha nem tudatosan élünk, a büntetésünk az énhatékonyságunk és az önérzetünk elkerülhetetlen csökkenése. Amíg mentális ködben éljük az életünket, nem érezhetjük kompetensnek és értékesnek magunkat. Az önbecsülésünk megszenvedi, ha eláruljuk. Ennek az árulásnak a legegyszerűbb formája a zavaró tények kikerülése. Például: „Tudom, hogy nem adok bele mindent a munkámba, de nem akarok erre gondolni.”
„Tudom, hogy vannak arra utaló jelek, hogy a cégünk egyre nagyobb bajban van, de régen is működött, amit csinálunk, nem igaz? Az egész téma különben is olyan frusztráló, és talán ha nem csinálok semmit, a helyzet magától megoldódik majd valahogy.
„Hogy érted, hogy túl sokat iszom? Bármikor leállok, amikor csak akarok.”
„Tudom, hogy az étkezésem egyáltalán nem egészséges, de…”
„Tudom, hogy nem engedhetném meg magamnak, ahogyan élek, de…”
„Tudom, hogy szélhámoskodom, és kamuzok a sikereimről, de…
A több ezer döntésen keresztül, amelyet a gondolkodás és a nem gondolkodás, a valóság iránti felelősségtudat vagy a valóság kerülése között meghozunk, kialakítunk egy képet arról, hogy milyen emberek vagyunk. Tudatosan igen ritkán emlékszünk ezekre a döntésekre. Mélyen a pszichénkben azonban összeadódnak, és ezeknek a summája adja ki azt a tapasztalást, amit „önbecsülésnek” hívunk. Az önbecsülés a hírnév, amelyet saját magunk szemében megszerzünk.
Tudatosan élni annyit jelent, hogy tudatosságra törekszünk mindenben, ami hatással van a tetteinkre, a céljainkra, az értékeinkre és a szándékainkra – amennyire tőlünk telik, amennyire erre képesek vagyunk –, és úgy viselkedünk, hogy az összhangban legyen azzal, amit látunk és tudunk.
A tudatosan élt élet többet jelent annál, hogy látunk és tudunk; azt jelenti, hogy cselekszünk is aszerint, amit látunk és tudunk. Tehát elismerhetem, hogy igazságtalan és bántó voltam a gyerekemhez (vagy a feleségemhez vagy a barátomhoz), de ezt jóvá is kell tennem. Ám mivel nem akarom beismerni, hogy hibát követtem el, halogatni kezdek, és azt mondom, hogy „gondolkodom” a dolgon. Ez a tudatos élet ellentéte. Alapvetően ez a tudatosság kerülését jelenti – kerülöm a tetteim jelentését; kerülöm a mozgatórugóimat; kerülöm a folyamatos kegyetlenségemet.
A tudatosan élt élet velejárói:
-Inkább aktív, mint passzív elme: Mivel én vagyok a felelős a saját létezésemért és boldogságomért, én döntök a tudatosság és amellett, hogy a számomra elérhető és lehetséges legvilágosabb megértés vezéreljen. Nem merülök el a fantáziában, hogy valaki más megspórolja nekem a gondolkodás szükségességét, vagy meghozza helyettem a döntéseket.
-A saját működésében örömét lelő intelligencia: A gyerek elsődleges dolga a tanulás. Felnőttként természetesen nem választhatjuk azt, hogy örömünket leljük a tudatosság érvényesítésében, ha azt ilyen vagy olyan okból félelemmel, fájdalommal vagy kimerítő erőfeszítéssel társítjuk. Aki azonban kitartó volt, legyőzte ezeket az akadályokat, és megtanult tudatosabban élni, azt fogja mondani, hogy az ilyenfajta tanulás az elégedettség egyre bővebben áradó forrásává válik.
-A „pillanatban” lenni anélkül, hogy megfeledkeznénk a tágabb kontextusról: A tudatosan élt élet fogalmába beletartozik, hogy jelen vagyunk abban, amivel éppen foglalkozunk. Azzal foglalkozom, amit csinálok, miközben csinálom. Az a cél, hogy a pillanatban legyek, de ne a pillanat csapdájában. Ebben az egyensúlyi állapotban vagyok a legtalálékonyabb.
-A releváns tények iránti érdeklődés ahelyett, hogy elhúzódnánk tőlük: Hogy mi „releváns”, azt a szükségleteim, a vágyaim, az értékeim, a céljaim és a tetteim határozzák meg. Éber és kíváncsi tudok maradni minden olyan információval szemben, ami miatt esetleg módosítanom kell az „irányzékomat”, helyesbítenem kell a feltételezéseimet, vagy azt feltéve haladok az utamon, hogy számomra már nem adódhat új tanulnivaló?
-Törekvés a tények, az értelmezések és az érzelmek megkülönböztetésére: Amit észlelek, ahogyan azt értelmezem, és amilyen érzéseket kivált belőlem, az három külön kérdés. Ha nem teszek közöttük különbséget, annak elsőként az látja kárát, ahogyan a valóság talaján állok. Látom, hogy grimaszolsz – ezt én úgy értelmezem, hogy dühös vagy rám, és megbántottságot érzek, vagy azt, hogy védekeznem kell, vagy hogy hibás vagyok. A valóságban lehet, hogy helyes az értelmezésem, és az is lehet, hogy nem. Lehet, hogy helyesek az erre adott érzésreakcióim, és az is lehet, hogy nem.
-A fájdalmas vagy fenyegető valóság kerülésére vagy tagadására ösztönző impulzusok észlelése, és a velük való szembenézés: Semmi sem természetesebb a félelmet vagy fájdalmat kiváltó dolgok kerülésénél. A tudatosan élt élethez tartozik az is, hogy óvakodjunk a tudattalanság olykor igen csábító vonzásától; ez pedig a lehető legkönyörtelenebb őszinteséget kívánja tőlünk. A félelmet és a fájdalmat nem a szemünk szorosra zárására, hanem épp ellenkezőleg, a tágra nyitására figyelmeztető jelként kell kezelni; nem elfordulnunk kell, hanem még jobban odafigyelnünk.
-Törekvés arra, hogy tudjuk, „hol járunk” a különböző (személyes és szakmai) célok és projektek viszonylatában, és hogy siker vagy kudarc vár e: Ha az egyik célom egy sikeres és kielégítő házasság, akkor milyen a házasságom jelen állapota? Tudom? A partnerem és én vajon ugyanazt válaszolnánk? Boldogok vagyunk egymással? Vannak frusztráló és megoldatlan problémák? Ha igen, mit teszek ezzel kapcsolatban? Van cselekvési tervem, vagy csak simán reménykedem, hogy majd „valahogy” javulni fognak a dolgok?
-Törekvés arra, hogy tudjuk, összhangban vannak-e a tetteink a céljainkkal: A tudatosan élt élet velejárója tehát az is, hogy nyomon követem a tetteimet a céljaim viszonylatában, hogy megvizsgáljam, összhangban vannak-e, vagy sem. Ha nincs közöttük összhang, akkor vagy a tetteimet, vagy a céljaimat újra kell gondolnom.
-A környezet visszajelzéseinek keresése, hogy szükség szerint igazíthassunk vagy korrigálhassunk a haladásunkon: Az életünk során és a céljainkra törekedve nem tudjuk egyszer biztonságosan irányba állítani magunkat, hogy utána vakon repüljünk. Mindig megvan az esélye, hogy az új információk felbukkanásával igazítanunk kell a terveinken és a szándékainkon. Mechanikusan működöm, vagy tudatosan?
-Kitartó törekvés a megértésre a nehézségek ellenére: Ha kitartunk az eredményességre törekvésünkben, mégis úgy tűnik, hogy áthatolhatatlan korlátba ütközünk, megpihenhetünk, vagy megpróbálkozhatunk egy új megközelítéssel, de nem adjuk át magunkat a kétségbeesésnek, vagy törődünk bele a vereségbe. Ezzel szemben ha feladjuk, visszavonulót fújunk, passzivitásba zuhanunk vagy komoly szándék nélkül folytatjuk ugyanúgy a próbálkozást, lejjebb fog zuhanni a tudatossági szintünk – hogy elkerüljük az erőfeszítéseinket kísérő fájdalmat és frusztrációt. A világ azoké, akik kitartanak.
-Fogékonyság az új tudásra, és hajlandóság a régi feltételezések felülvizsgálatára: Nem működünk magas szintű tudatossággal, ha teljesen lefoglal az, amiről azt hisszük, hogy már tudjuk, és nem érdeklődünk, vagy csak kis adagokban fogadjuk be azt az új információt, ami kihathat a meglévő elképzeléseinkre és meggyőződéseinkre. Az ilyen hozzáállás kizárja a fejlődés lehetőségét. Előfordul, hogy a feltételezéseink igenis hibásak, és muszáj felülvizsgálnunk őket.
-Hajlandóság a hibák meglátására és korrigálására: A tudatosan élt élet azt jelenti, hogy elsőként az igazsághoz ragaszkodom, nem ahhoz, hogy igazam legyen. Mindenki téved olykor, mindenki hibázik, ha azonban ahhoz kötjük az állunk, önbecsülésünket (vagy az ál-önbecsülésünket), hogy a tévedés felett vagy ha túlságosan ragaszkodunk a saját pozícióinkhoz, akkor célt tévesztett önvédelemből a tudatosságunk csökkentésére kényszerülünk. Amikor valaki megalázónak találja egy hiba beismerését, az a gyenge önbecsülés biztos jele.
-Folytonos törekvés a tudatosság tágítására – tanulás iránti elkötelezettség –, és ezáltal elkötelezettség a fejlődés mint életforma iránt: Csakis az életre szóló tanulás iránti elkötelezettséggel tarthatjuk meg az alkalmazkodóképességünket a világban. Akik azt hiszik, hogy már „eleget gondolkodtak” és „eleget tanultak”, azoknál lefelé mutat a tudatosság görbéje.
-Törekvés a környező világ megértésére: Mindnyájunkra kihat a világ, amelyben élünk, mégpedig talán többféle módon, mint gondolnánk: fizikai, kulturális, társadalmi, gazdasági és politikai szinten is. A tudatosan élt élet magában foglalja a teljes környezetünk megismerésére irányuló vágyat.
-Törekvés nemcsak a külső, hanem a belső valóság megismerésére, a szükségleteink, érzéseink, törekvéseink és mozgatórugóink valóságának a megismerésére, hogy ne legyünk idegenek vagy rejtélyek a magunk számára: Ha a tudatomat mindenre használom a saját magam megismerését kivéve, akkor nem élek tudatosan. Tudom-e, hogy mit érzek bármely adott pillanatban? Felismerem-e a késztetéseket, amelyek elindítják a viselkedésmintáimat? Észreveszem-e, ha az érzéseim és a tetteim nincsenek összhangban? Tudom-e, mely igényeimet vagy vágyaimat próbálom kielégíteni? Tudom-e, hogy pontosan mit akarok egy konkrét találkozástól egy másik emberrel (azzal szemben, hogy szerintem mit „kell” akarnom)? Tudom-e, hogy miről szól az életem? A „program”, amelyet élek, olyasmi, amit kritika nélkül elfogadtam másoktól, vagy tényleg, igazán az én választásom? Tudom-e, mit teszek akkor, amikor különösen kedvelem magam, és mit teszek, amikor nem? Ilyenfajta kérdéseket vet fel az intelligens önvizsgálat. Hinnem kell, hogy van értéke annak, ha megismerem magam. Esetleg szembe kell néznem bizonyos problémás dolgokkal. Meg kell legyek győződve arról, hogy hosszú távon nyereségesebb a tudatosság, mint a tudattalanság.
-Törekvés a minket mozgató és vezérlő értékek és gyökereik tudatos ismeretére, hogy ne másoktól alaptalanul átvett vagy kritika nélkül elfogadott értékek irányítsanak minket: A nem tudatosan élt élet egyik formája az, ha megfeledkezünk a tetteinket irányító értékekről, vagy akár közömbösek vagyunk irántuk. Mindnyájan vonunk le néha hibás vagy észszerűtlen következtetéseket a tapasztalatainkból, amelyek alapján aztán a saját jóllétünk szempontjából káros értékeket formálunk. Mindnyájan építünk be értékeket a környező világból – a családból, a kortársaktól és a kultúrából –, ezek az értékek pedig nem feltétlenül racionálisak vagy támogatják a saját érdekeinket; gyakran éppen hogy nem így van. Egy fiatal ember sok példát láthat az őszintétlenségre és a képmutatásra, miközben nevelkedik, és arra juthat, hogy: „A világ így működik, és nekem ehhez kell alkalmazkodnom”, aminek köszönhetően aztán nem értékeli majd az őszinteséget és a becsületességet. Egy férfi szocializálódhat úgy, hogy a személyes értéket a bevétellel azonosítja; egy nő szocializálódhat úgy, hogy a személyes értéket annak a férfinak a státuszával azonosítja, akihez feleségül megy. Az ilyen értékek aláássák az egészséges önbecsülést, és szinte elkerülhetetlenül vezetnek az éntől való elidegenedéshez és tragikus, életre szóló döntésekhez.
Nathaniel Branden: Az önbecsülés 6 alappillére