Az egészséges önbecsülés erősen és kölcsönösen összefügg a racionalitással, a realizmussal, valamint az intuícióval, a kreativitással, a függetlenséggel és a rugalmassággal, a változáskezelő képességgel, a hibák beismerésére (és korrigálására) irányuló hajlammal, a jóindulattal és az együttműködő készséggel.
Racionalitás: Ez a tudat integrációs funkciójának a gyakorlata amikor a konkrét tényekből elveket hozunk létre (általánosítás), amikor az elveket konkrét tényekre alkalmazzuk (következtetés), és amikor az új tudásunkat és értesüléseinket beültetjük a meglévő tudásunk kontextusába. Ez az, amikor a dolgok értelmének és az összefüggéseknek a megértésére törekszünk. A racionalitást nem szabad összetéveszteni (amint az gyakran megtörténik) a kényszeres szabálykövetéssel vagy a vak engedelmességgel az iránt, amit az emberek egy adott időszakban vagy helyen „észszerűnek” kiáltanak ki. Épp ellenkezőleg, a racionalitásnak gyakran éppen az a dolga, hogy megkérdőjelezze, amit egy-egy csoport észszerűnek tekint. Ez nagyon messze áll a racionalitásnak attól a fura fogalmától, amit a képzelőerőt nélkülöző, szigorúan elemző, magyarázó mentalitással azonosítanak. A racionalitás azt jelenti, hogy a tudat a maga kifejezetten integráló módján működik.
Realizmus: Ebben a kontextusban ez egyszerűen azt jelenti, hogy tiszteljük a tényeket; elismerjük, hogy ami van, az van, ami pedig nincs, az nincs. Az alacsony önbecsülésű egyének hajlamosak alul vagy túlbecsülni a képességeiket; akinek magas az önbecsülése, az reálisabban méri fel a saját képességeit.
Intuitivitás: Az intuíció csak akkor jelentős az önbecsülés tekintetében, ha nagyfokú érzékenységgel és megfelelő körültekintéssel kezeli a belső jelzéseket. Az az elme, amelyik megtanult bízni magában, sokkal hajlamosabb erre a folyamatra támaszkodni.
Kreativitás: A kreatív emberek az átlagosnál jobban odafigyelnek a belső jelzéseikre, és bíznak bennük. Az elméjük kevésbé hajlik meg mások hitrendszerei előtt, legalábbis azon a területen, ahol a kreativitásukat kiélik. Függetlenebbek. Tanulhatnak másoktól, és inspirálhatják őket mások, a saját gondolataikat és felismeréseiket azonban az átlagosnál többre értékelik. Értékelik azt, amit az elméjük létrehoz. Akinek alacsony az önbecsülése, az általában alulértékeli az elméje termékeit. Nem arról van szó, hogy soha nincsenek értékes ötletei. Csak nem értékeli azokat, nem bánik velük úgy, mintha fontosak lehetnének, sokszor nem is emlékszik rájuk – és nagyon ritkán viszi keresztül őket.
Függetlenség: Az önálló gondolkodás gyakorlata együtt jár az egészséges önbecsüléssel – egyaránt oka és okozata. Ugyanez igaz arra is, hogy teljes felelősséget vállalunk a létezésünkért – a céljaink eléréséért és a boldogságunk elnyeréséért.
Rugalmasság: Rugalmasnak lenni azt jelenti, hogy képesek vagyunk a változásra, nem ragaszkodunk helytelenül a múlthoz. Azzal, hogy a múltba kapaszkodunk az új és változó körülményeket látva, eleve bizonytalanságot és önbizalomhiányt generálunk. A merevség gyakran az olyan elme reakciója, amelyik nem bízik benne, hogy meg tud birkózni az újjal, vagy le tudja győzni az ismeretlent.
A rugalmasság ezzel szemben az önbecsülés természetes velejárója. Az önmagában bízó elme könnyű léptű, a mozgását nem nehezíti nemkívánatos ragaszkodás, és gyorsan tud reagálni az újdonságra, mert nyitott a lehetőségek meglátására.
Változáskezelő képesség: Az önbecsülés együtt áramlik a realitással; az önbizalomhiány küzd vele. Az önbecsülés felgyorsítja a reakcióidőt; az önbizalomhiány visszafogja.
A hibák beismerésére (és korrigálására) irányuló hajlam: Az egészséges önbecsülés egyik alapjellemzője az erős realitásorientációs készség. A tények magasabb prioritást kapnak a meggyőződéseknél. Az igazság magasabb értéket képvisel, mint az, hogy igazam van. A tudatosság kívánatosabb, mint az önvédő tudattalanság. Ha a magunkba vetett bizalom a valóság tiszteletéhez kötődik, akkor a hibák kijavítását többre becsüljük, mint azt, ha úgy teszünk, mintha nem hibáztunk volna. Ha az alkalom megkívánja, az egészséges önbecsülés nem restelli kimondani, hogy „tévedtem”. A tagadás és a védekezés a bizonytalanság, a bűntudat, az alkalmatlanság és a szégyen érzésének a jellemzője. Az alacsony önbecsülésű ember megaláztatásként vagy akár önvádként éli meg egy hiba egyszerű beismerését.
Jóindulat és együttműködő készség: Az a gyerek, akivel tisztelettel bántak, általában internalizálja ezt a tiszteletet, és másokkal is így fog bánni– ezzel szemben az, akit bántottak, önmegvetést internalizál, és felnőttként félelemmel és dühvel reagál majd másokra. Ha képes vagyok a saját középpontomba helyezkedni, biztonságban érzem magam a határaimon belül, magabiztosan mondok igent, amikor igent akarok mondani, és nemet, amikor nemet akarok mondani, az természetes módon eredményez jóindulatot. Ha biztos vagyok a létezéshez való jogomban, biztosan érzem, hogy magamhoz tartozom, és nem félemlít meg mások bizonyossága és magabiztossága, akkor spontán kialakul a velük való együttműködés a közös célok elérésére.
Az empátia és az együttérzés – a jóindulathoz és az együttműködéshez hasonlóan – sokkal nagyobb eséllyel található meg a magas, mint az alacsony önbecsülésű embereknél; a másokkal való kapcsolatom tükrözni fogja a magammal való kapcsolatomat.
Nathaniel Branden: Az önbecsülés 6 alappillére